2017 március 20 hétfő |
Beíratás időpontjai |
|
A tanköteles korú gyermekek első évfolyamra történő beíratásáról
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 50.§ (7) bekezdése alapján a Zala Megyei Kormányhivatal a 2017/2018. tanévre az első évfolyamosok beíratásának idejét az alábbiak szerint határozta meg:A beiratkozás ideje iskolánkban:
- 2017. április 20. (csütörtök) 8.00-19.00 óra között
- 2017. április 21. (péntek) 8.00-18.00 óra között
A beíratáshoz az alábbi dokumentumok szükségesek:
- A gyermek nevére kiállított személyi azonosító.
- A gyermek nevére kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolvány.
- Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás:
- óvodai szakvélemény
- járási szakértői bizottság szakértői véleménye
- sajátos nevelési igényű gyermekek esetében a Szakértői Bizottság szakértői véleménye.
- Nyilatkozat az életvitelszerű lakcímről.
- Nyilatkozat a közös szülői felügyeleti jog gyakorlására vonatkozóan ebben a tekintetben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény XVIII.fejezete - A szülői felügyelet gyakorlása- előírásai az irányadók.
- a gyermek felvételéről szóló írásbeli tájékoztatót,
- a gyermek felvételének elutasításról szóló határozatot,
melyeket 2017. április 28-ig írásban megküld az érintett szülők részére.
További fontos tudnivalók:A felvétel elutasítása esetén a szülö, a köznevelési törvény 37.§ (2)-(3) bekezdése alapján érdeksérelemre hivatkozással nyújthat be kérelmet a kézhezvételtől számított 15 napon belül.
Az eljárást megindító kérelmet, fellebbezést az iskolaigazgatónak kell benyújtani. Az igazgató javaslatával és a keletkezett iratokkal együtt 8 napon belül megküldi a másodfokon eljáró tankerületi igazgató részére, ha saját hatáskörben döntését változatlanul fenntartja.
A tanköteles tanuló tanulmányainak külföldön történő folytatását - a tanköteles gyermek nyilvántartása céljából - be kell jelenteni a lakóhely, ennek hiányában tartózkodási hely szerint illetékes köznevelési feladatokat ellátó hatóságnak, vagy ha a tanuló már hazai iskolába beiratkozott, az iskola igazgatójának.
Aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló tanköteles gyermeket az iskolába nem íratja be, szabálysértést követ el.
2017 január 13 péntek |
Sulileső és nyílt tanítási napok |
|
A nyílt tanítási órák menete:
Időpont | Tanító | Osztály | Terem |
8.00-8.45 | Kőrösi Beáta |
4.a | 1. terem |
8.55-9.40 | Marusáné Czár Mária |
4.b | 8. terem |
9.55-10.40 | Vargáné Balogh Ildikó Csiszárné Gáspár Edit |
4.c | 7. terem |
Február 8. (szerda): Nyílt tanítási órák német és angol nyelven
Időpont | Tanító | Osztály | Tantárgy | Terem |
8.00-8.45 | Szekérné Somogyi Krisztina | 4. évfolyam | Német | 16. terem |
8.55-9.40 | Bánhidi Lilla |
4.a | Angol | 1. terem |
Február 8. (szerda): Nyílt angol nyelvű testnevelés óra
Időpont | Tanító | Osztály | Tantárgy | Terem |
9.55-10.40 | Gallai-Simon Aliz |
4.a | Testnevelés | tornaterem |
2017 január 12 csütörtök |
Tájékoztató fórum |
|
2016 november 28 hétfő |
Martinstag |
|
2016 szeptember 28 szerda |
Állati mesés hét |
|
Programok:
2016.09.30.
3. órában - Mesetarisznya - felsősök mesélnek az elsősöknek
4. órában - Mesevetélkedő 5.osztályosoknak
A projekthét során további mesés programok lesznek.
2016.10.05.
14 óra - Kiállítás megnyitó az aulában a mesehét alkotásaiból
14 óra 30 perc - Meseúton…(akadályverseny 3 próbával) a 3-4. évfolyam osztályai számára
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!
2016 augusztus 26 péntek |
Tankönyvek átvétele |
|
Tankönyvek átvétele a felső tagozatos tanulóknak
Fizetős tanulók:
Normatív támogatott tanulók:
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a 2016/2017-es tanévben bankszámlaszámunk, melyre a befizetéseket/utalásokat küldhetik a következő:
64400068-30107825-11100049
Az adott tanévhez megrendelt tankönyvet a fizetős diákok esetében közvetlenül a szülő elállási jogának gyakorlásával, 2016. szeptember 15-ig küldheti vissza a KELLO részére. A költségek megfizetéséről a szülőnek/gondviselőnek kell gondoskodnia.
Ügyfélszolgálat elérhetősége:
A KELLO Ügyfélszolgálatának központi telefonszáma: +36 1 237 6900
E-mail cím: ugyfelszolgalat@kello.hu
A Könyvtárellátó levelezési címe: 1391 Budapest Pf.: 204.
A számlát a szülő/diák a tankönyvekkel együtt kapja meg, az aláírandó átadás-átvételi bizonylat kíséretében, vagy a szülő által letölthető az online felületről.
Befizetési időszak: 2016. augusztus 3. – szeptember 15. között (fizetési határidő: 2016. szeptember 15.)
Befizetés módjai: készpénzben, bankkártyával vagy iskolakezdési utalvánnyal a Magyar Postánál, banki átutalással, bankkártyával online a szülői felületen keresztül.
(A tavalyi évhez hasonlóan személyesen készpénzzel, iskolakezdési utalvánnyal, illetve bankkártyával a kijelölt postahivatalokban, valamint készpénzzel és bankkártyával az összes postahivatalban fizethetnek. A posta által elfogadott utalványokat a http://kello.hu/oldalon ellenőrizhetik.)