2013
december
18
szerda

Oklevél a Virágos Magyarországért

Oklevél

2013
november
05
kedd

ÖKO-nap a Dísz-téren

Idén ismét megrendezésre került az ÖKOnap, melyen az iskolánk mellett több óvoda is részt vett. Természetesen készültek a diákok különböző műsorszámokkal is, mellyel megnyitották a rendezvényt. Először táncos produkciókat láthattunk, szerencsére mi is felléptünk így mozgás közben legalább kicsit kimelegedtünk, mert elég h?vös
volt az id?. A műsorok és beszédek után különböző helyszíneken folytak a környezetvédelemmel, környezettudatos élettel kapcsolatos foglalkozások. Volt, amiből sokat lehetett tanulni, de akadt olyan is, ami egyszerűen csak szórakoztató volt. Az osztályok virágot is ültethettek az összetartozás és a természetszeretet jelképeként. Úgy gondolom, hogy tanárok és diákok egyaránt jól érezték magukat ezen a napon, hiszen egy tartalmas programon lehettünk együtt.

Szili Napsugár 4.a

2013
október
22
kedd

Környezetvédelmi nap

Október 17-én 10 órára kimentünk a Dísz térre. A mi iskolánkból két osztály ment, de még más iskolákból is jöttek. A 8.a-t Emese néni kísérte, a 7.a-t Béla bácsi. Ezt a programot a Kvártélyház rendezte, amelyen a Zala Depo, a Városgazdálkodási Kft. és a Zalavíz is részt vett. Kérdőívet töltöttünk ki, előadást hallgattunk a biogáz készítéséről és beülhettünk a Zalavíz egyik biogázt hasznosító autójába is. Egy hölgy előadást tartott a különféle növények felhasználásáról. A Zala Depo standjánál játszhattunk különféle játékokkal és szelektív hulladékgyűjtéssel foglalkozó játékot is kipróbálhattunk. Beültünk a szemetesautóba is. Majd fél 12 körül visszamentünk az iskolába.

Hadnagy Petra 8.a

A rendezvényen készült képeket megtalálhatja galériánkban vagy ha IDE kattint!

2013
október
17
csütörtök

Továbbra is Ökoiskola vagyunk

Nagy örömünkre intézményünk a 2013-2016 közötti időszakra ismételten elnyerte az Ökoiskola címet.

A mellékletben megtekinthetik a hivatalos értesítőt!

Mellékletek:
Fájl letöltése (ertesites__koiskola.pdf)Ökoiskola értesítő276 kB1068 letöltés

Első<<1234567>>Utolsó