2011. május 16.

Ökotábor Ausztriában

Vajon ki tud szebb helyet Ausztria Karintia tartományánál? Szerintem senki. Mi, Petőfi iskolások, az idén is voltunk Ausztriában, a csodálatos magas hegyek között megbúvó Obervellach-i "Erdei iskolában".
Izgatottan vártuk az indulást, a körülbelül 4 órás út után rögtön túrázni indultunk, a szállásunktól nem messze lévő vízeséshez. Estére eléggé eláradtunk, csak nagyon későn tudtunk elaludni az izgatottságtól és a sok élménytől.

Másnap reggeltől kezdve iskolába jártunk, az angolosok angol, a németesek német órára, majd pedig a városban kellett feladatokat megoldanunk. De az igazi élmények csak délután következtek! Felsorolni is nehéz, mi mindent láttunk!
Első nap egy síparadicsomba, a Mölltal gleccserre mentünk fel, ahol április közepén is hatalmas sípályák üzemeltek, mi pedig a függő felvonóból csodálhattuk a havas tájat.
Másnap a Mallnitz-i Nemzeti Parkot tekintettük meg, ahol egy tengerszem is található. Mesébe illő táj volt, a víz tiszta, a levegő friss, körben a hatalmas hegycsúcsok.
Ugyanitt található az ún. BIOS-ház is, ahol környezetünk összes fontos tényezőjét tanulmányozhattuk. Elmagyarázták, hogy mennyire meg kell becsülni az "édes" vizet, hogy a föld összes vízkészletének milyen kis része, amit felhasználhatunk. Különböző élőlényeket vizsgáltunk mikroszkóp alatt, fizikai fény- és hangjelenségeket figyelhettünk meg, láttuk a telefon ősét, amely hatalmas csövekből állt. Az élővilágot a zúzmóktól kezdve elmagyarázták nekünk, a végén még egy ökörszemet is boncoltunk.
Voltunk még a Terra Mystica nevű bányában, ahová a bányászokhoz hasonlóan csúzdán keresztül érkeztünk meg, nagyon érdekes volt.
Ellátogattunk a ?Majom hegy?-re, ahol szabadon élnek a makákó majmok, nagyon közelről pillanthattunk be életükbe.
Még egy hatalmas vízesést, a Málta vízesést is megnéztünk, lenyűgöző látvány volt.
Voltunk egy régi kínzóeszközöket bemutató múzeumban is, ami nagyon félelmetes volt, hazafelé pedig a klagenfurti Mini Mundusban csodálhattuk meg a világ sok híres épületét, kicsinyített formában.
Hamar elrepült a hat nap, az izgalmakkal teli hét sajnos véget ért. Mindenki vissza szeretett volna menni. Ha valaki megkérdezné, hogy mi tetszett a legjobban, a válasz az lenne: minden! Remélem jövőre is elmehetek, és ajánlom mindenkinek.

 

Fersztl Barnabás 6. c,
Vlasics Vivien 6. a,
Horváth Kristóf 6. a
Márti néni

Vissza