2016
március
31
csütörtök

Beíratás időpontjai

A tanköteles korú gyermekek első évfolyamra történő beíratásáról

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 50.§ (7) bekezdése alapján a Zala Megyei Kormányhivatal a 2016/2017. tanévre az első évfolyamosok beíratásának idejét az alábbiak szerint határozta meg:

A beiratkozás ideje iskolánkban:

  • 2016. április 14. (csütörtök) 8.00-19.00 óra között
  • 2016. április 15. (péntek) 8.00-18.00 óra között
A fenti időszakban a 2016-ban tanköteles korba lépő gyermekét a szülő, gondviselő köteles beíratni a lakóhelye szerint illetékes vagy a választott  iskola első évfolyamára. A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévétét betölti, tankötelessé válik. Akinek az esetében azt a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában részesül ellátásban, és ezt követően válik tankötelessé. A 2016-ban tanköteles korba lépő sajátos nevelési igényű gyermeket a szakértői bizottság véleményében vagy a járási hivatal jogerős határozatában megjelölt időpontig kell beíratni a kijelölt iskolába.

A beíratáshoz az alábbi dokumentumok szükségesek:
  • a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya és TAJ-kártya)
  • az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás
    • óvodai szakvélemény,
    • nevelési tanácsadás keretében végzett iskolaérettségi szakértői vélemény,
    • sajátos nevelési igényű gyermekek esetében a Szakértői Bizottság szakértői véleménye.
  • nyilatkozat életvitelszerű lakcímről
  • nyilatkozat a közös szülői felügyeleti jog gyakorlására
  • tartózkodási hely (állandó bejelentett lakcím hiányában)
  • a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező nem magyar állampolgár esetén:
    • regisztrációs igazolás (határozatlan ideig érvényes), vagy
    • tartózkodási kártya (maximum 5 éves érvényességi idővel), vagy
    • állandó tartózkodási kártya (10 éves érvényességi idővel, amelyet a BÁH tízévente a feltételek vizsgálata nélkül megújít; EGT-állampolgárok részére határozatlan ideig érvényes).
A felvételről az intézményvezető dönt és írásban tájékoztatja a szülőt, gondviselőt, legkésőbb a beiratkozás határnapját követő huszonegyedik munkanapig.

A döntés ellen a fenntartóhoz jogszabálysértésre, illetve érdeksérelemre hivatkozással jogorvoslati kérelem nyújtható be a kézhezvételtől számított 15 napon belül. Az eljárást megindító kérelmet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által fenntartott intézmények esetében az illetékes tankerület igazgatójához kell benyújtani.

A tanköteles korba lépő gyerekek vonatkozásában a tankötelezettség külföldön történő megkezdését a szülő köteles bejelenteni az illetékes járási hivatalnak.

Aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló tanköteles gyermeket az iskolába nem íratja be, szabálysértést követ el és pénzbírsággal sújtható.
2016
február
12
péntek

Sulileső ovis szombat

Február 6-án sulileső nyílt napot tartottunk leendő elsőseink és szüleik számára, ahol lehetőségük nyílt megismerkedni a tanító nénikkel és az iskolával. Pedagógusaink számtalan játékos programmal várták a kicsiket. A rendezvényről a képeket galériánkban nézhetik meg!
2016
január
14
csütörtök

Sulileső és nyílt tanítási napok

sulileso-km

A nyílt tanítási órák menete:

Február 9. (kedd): Nyílt tanítási órák leendő első osztályokban tanító pedagógusoknál
Időpont Tanító Osztály Terem
8.00-8.45 Pál Mária
4.c 9. terem
8.55-9.40 Belediné Baár Krisztina
Levolt Anikó
4.b  11. terem
9.55-10.40 Fokiné Benda Zsuzsanna
Gáliné Paál Edit

4.a 3. terem

Február 10. (szerda): Nyílt tanítási óra a testnevelés tagozatos osztályunkban
Időpont Tanító Osztály Tantárgy Terem
8.00-8.45 Szabó Gábor
3.b Testnevelés tornaterem

Február 10. (szerda): Nyílt tanítási órák a két tanítási nyelvű osztályainkban
Időpont Tanító Osztály Tantárgy Terem
8.55-9.40 Vincze Nikoletta
5.a Angol 16. terem
9.55-10.40 Dénné Bodnár Katalin 4.a Angol nyelvű testnevelés tornaterem
Mellékletek:
Fájl letöltése (sulileso-2016.pdf)Sulileső plakátja1750 kB909 letöltés
2016
január
08
péntek

Tájékoztató fórum

sulileso-2016-km
Mellékletek:
Fájl letöltése (sulileso-2016-n.pdf)Tájékoztató fórum plakátja2706 kB861 letöltés